Helyi mozgósítás
A helyi mozgósításhoz a Cserehát Program a nemzetközi gyakorlatban kipróbált mintára minden csereháti mikrotérségben 10 kívülről érkező animátort alkalmazott. Az animátorok két évig együtt dolgoztak a rájuk bízott 15-18 faluból álló mikrotérséggel, hogy azok az animációs időszak végére képessé váljanak az önálló helyi kezdeményezésre. Az animátorok a program ügynökeiként vittek információt és technikai tudást a közösségekbe projektmenedzsmentről, tervezésről és megvalósításról. Sok esetben a tudás átadása egyben azt is jelentette, hogy partneri kapcsolatokat kellett kiépíteni a helybéliek között, semlegesíteni kellett ellentmondó köz-, magán- és civilérdekeket, és bátorítani kellett embereket olyan helyzetekben, amilyenekkel eddig még soha nem kellett szembenézniük.
Ellipszis elv Az animátorok munkája az ún. „Ellipszis elv” alapján lett meghatározva. Az animátoroknak megbízható ügynökökként kellett a közösségekbe integrálódniuk helyi kapcsolattartók felkutatásával. Miután megtalálták a potenciális helyi aktivisták körét, ezeket aktív fejlesztési csoportokká kellett alakítaniuk, olyan csoportokká, amelyek képesek voltak az együttműködésre – bíztak egymásban – és képesek voltak élni a program által felajánlott lehetőségekkel. A program végén az animátorok kiléphettek a közösségekből hátrahagyva azokat a véleményvezéreket, akik átvehetik a helyüket és hosszú távon össze tudják tartani és motiválni az aktív fejlesztési csoportokat.
|