Cserehát Program
UDNP

Szociális Fejlesztési Forrásközpont - Alsógagy



 

A Csereháti Szociális Fejlesztési Forrásközpont (SzFFK) nagyon fontos szerepet játszott az aktív fejlesztési munkában. Szervezeteknek, partnereknek nyújtott technikai segítséget, és kommunikációs kapocsként is működött a nemzeti és nemzetközi fejlesztési iparág és a térség között. Három teljes állású munkatárs dolgozott a térség központjában, az alsógagyi irodában.

 

Az SzFFK technikai segítséget nyújtott kis- és nagyprojektek tervezésében, pályázatok elkészítésében és a           projektmenedzsment során. Szakmai tanácsadással járult hozzá a legelmaradottabb közösségek, települések készségeinek fejlesztéséhez, és  a partnerek mozgósításával segített az integrált szociális fejlesztési programok, (nagyprojektek) megvalósításában.

 

A forrásközpont továbbá együttműködött a Cserehát Program animátoraival és más regionális fejlesztési szereplőkkel (tapasztalatcserével, projekt duplikációk elkerülésével). Az SzFFK kommunikációs feladatainak fontos eleme volt, hogy folyamatos párbeszédet folytatott a helyi fejlesztésben érintett felekkel és találkozókat szervezett velük.

 

A forrásközpont szorosan együttműködött és tevékenységéről beszámolókat készített a Cserehát Programirodának. Az iroda tevékenysége 2008. 04 .30.-val szünt meg a kisprojektek lezárulásával.