Cserehát Program
UDNP

Nagyprojektek: fejlesztési hatásfok növelése



Nagyprojekt-generálás és szakmai tanácsadás
Az animátorok munkájának folyományaként, illetve egyéni konzorciumok felállítása nyomán létrejött 43 nagyprojekt-pályázat, melyek megfelelnek a Cserehát Program negyedik célkitűzésének, hogy a helyi szereplők, a program célcsoportjai, integrált fejlesztési programokkal mozdítsák elő a térség társadalmi, gazdasági fejlődését. Ezeknél a nagyprojekt pályázatoknál ugyanúgy hangsúlyt kapott a leghátrányosabb helyzetű csoportok, legfőképpen a romák, részvétele, amit az animátorok folyamatos munkája szavatolt. Ugyanakkor, a nagyprojekt pályázatok végső formájának kialakításában egy három főből álló szakmai tanácsadó csapat is közreműködött. Feladatuk volt konzultálni a pályázatokban résztvevő partnerekkel és az animátorokkal, elbírálni a projekt-javaslatokat és szükség szerint segíteni a pályázókat az anyagok kiegészítésében, továbbá nagyprojekt dossziékat összeállítani a programiroda részére.

 

Nagyprojekt pályáztatás, önrész-támogatás, megvalósítás
A nagyprojekt pályázatok önrész-támogatására a Cserehát Program egy 1 millió 151 ezer USD összegű alapot képezett, melyből maximum 25 millió HUF (143.678 USD) [1] összegig lehetett pályázni önrész-támogatásért.

A 43 nagyprojekt-pályázat közül, az Irányító Bizottság döntése alapján 12 nyert támogatást. A projektek megvalósítása, az Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013 keretei között rendelkezésre álló Operatív Programok pályáztatásától függenek. Előreláthatólag 2009-ben indulhat el a további szükséges forrásokat is elnyerő projektek megvalósítása.

A UNDP-SzMM Cserehát Program első 2 éves időtartama lezárult a nagyprojektek önrész-támogatásának pályázati elbírálásával. A program fejlődési ciklusa azonban nem ért céget, mivel a nagyprojektek megvalósításában és a leghátrányosabb helyzetű települések és csoportok, különös tekintettel a romák, kapacitásfejlesztésében még szükség van a Cserehát Program által képviselt alapelvek mentén biztosított külső segítségre.


[1] 2008. februári az ENSZ által alkalmazott USD-HUF árfolyamon számolva